Kerecsényi és az 1566-os várostrom

A gyulai vár 1552-ben emelkedett királyi rangra, Habsburg fennhatóság alá került. Az Erdélyi fejedelemség 1557-1558 fordulóján kiterjesztette uralmát Nagyváradra és környékére, így Gyula harapófogóba került, beszorult Erdély és a terjeszkedni vágyó török birodalom közé. Az utánpótlást vagy legalábbis kicsiny túlélési esélyt jelentő Eger és Kassa túl messze, míg a dúlni-hódítani vágyó oszmán haderő egyre közelebb ért.

A Habsburgok mindent megtettek annak érdekében, hogy ne kelljen lemondaniuk a területről. Ebbéli igyekezetük abban is meglátszik, hogy Kerecsényi Lászlót nevezték ki várkapitánynak. A várkapitánynak jelentős múltja volt a törökellenes csatákban. Zala megyei nemesi családból származott, fiatal korában a Dunántúlon vitézkedett, s hamar hírnevet szerzett. Az 1550-es évek derekán már Szigetvár kapitánya volt, 1555-ben pedig egy kisebb ostromot vert vissza.

Hadászati, várépítészeti tapasztalattal rendelkező hivatásos katona volt, aki arra tette fel az életét, hogy mindenáron megvédje a rábízott területet. Paulo Mirandulát, a kor egyik kiemelkedő talján hadmérnökét hívta Szigetvárra, megterveztette vele az erődítményt, majd a későbbiekben a gyulai véderő tervezési munkálatait is rábízta. Ebben az időszakban a hadmérnöki, építészeti tudomány csúcsát az itáliai mesterek képviselték, s mindenki azért versengett, hogy egy-egy magasan képzett külhoni építőmestert hozathasson. Az óolasz, majd az 1570-es évektől újolasz építészeti stílus meghatározó volt, az akkori kor legmodernebb technikáit, eljárásait ezek a hadmérnökök és építőmesterek találták ki, s alkalmazták először.

A törökök az ostrom kezdetén nem a téglából épült részeket ostromolták, hanem az úgynevezett palánkfalakat. A duplafalú palánkot tölgyfagerendák tartották, melyeket vesszőfonással kötötték össze, közé jelentős mennyiségű anyagos földet hordtak, melyet aztán alaposan ledöngöltek. Ez a fal hatékonyan ellenállt az ágyúgolyóknak, hiszen rugalmas szerkezetet alkotott, ami elnyelte, elvezette a lökéshullámokat.

Gyula Szigetvár és Eger mellett fontos stratégiai pontot alkotott, ez a három erődítmény volt a végvári védekezés három fő sarokpontja. A törökök ugyan katonailag megszállták az ország jelentős részét, azonban ezeket a területeket sosem tudták igazán integrálni a birodalmukba, s ez a végvári vitézek áldásos és sokszor önfeláldozó tevékenységének volt köszönhető.

A gyulai erődítmény egészen a Marosig, Szegedig nyújtott védelmet. Fennmaradt egy nagyon szép katonaének, a Cantatio de militibus pulchra, vagyis a Szép ének a vitézekről. Ez egy bugaci, azaz Kecskemét környéki gyulai vitézek által vezetett portyának a történetét meséli el. Ott ütöttek rajta egy jelentősebb török seregen.

A gyulai várat védő vitézek legfeljebb 2500-an lehettek, s számuk csak közvetlenül az ostrom előtti időszakban duzzadt fel ennyire. Csendesebb időkben számuk legfeljebb 1000-1500 közé volt tehető.

Néhány nappal az ostrom kezdete előtt jött 300 cseh sáncásó, azonban németek és az osztrák területekről érkezett harcosok is küzdöttek itt. A tiszti karban jelentős volt a horvátok és a szerbek aránya, talán elegendő Marinics (Horváth) Ferenc és Olcsarovics Demeter nevét említeni, akik mindketten alkapitányok, vagy másként vicekapitányok voltak és derekasan küzdöttek. A védők zömét egyébiránt magyarok tették ki.

A több mint tízszeres túlerő meghatározó tényező volt!

Akkoriban a török haderő jelentette a csúcsok csúcsát, nem véletlenül voltak Szulejmán szultánnak birodalomépítő tervei. Amennyiben sorra vesszük a törökök által vezetett ostromokat, akkor azt láthatjuk, hogy tíz esetből kilenc alkalommal nem sikerült elhárítani a támadást. Sőt, a jelentősebb szultáni hadak által vezetett támadások szinte száz százalékban sikeresek voltak. Egy kivételt lehet említeni, egy korai ostromot, a kőszegi vár elleni támadást.

A védőknek akkor lehetett esélyük, ha időben megérkezett a felmentő sereg vagy éppen későn kezdődött az ostrom. A hadviselésnek megvolt ugyanis a szezonja, durván június elejétől nagyjából októberig, ez erősen függött az időjárástól. Amennyiben az ostromlók kifutottak az időből és hidegebbre, esősre váltott az időjárás, akkor sokkal nehezebb dolguk volt. A kezdetleges tűzfegyverek rossz időben nem működtek megfelelően és az állatok ellátása is nehézségekbe ütközött. Sőt, az sem elhanyagolható szempont, hogy a katonák zúgolódni, zsörtölődni kezdtek, mert ugye esős, hideg időben a sátorozás sem éppen szórakoztató tevékenység. Mindent egybevetve, akkoriban telente nem viseltek háborút.

Július végén a védők kénytelenek voltak a huszárvárat feladni, beljebb kellett húzódniuk, mert a palánkfalak egy része leégett. Kerecsényiék úgy döntöttek, hogy érdemes lenne visszahúzódniuk. A törökök azonnal benyomultak a huszárvárba, ágyúkat állítottak fel és innen kezdték lőni a belső vár területét. Nem kevesebb, mint hat hétnek kellett eltelnie a vár feladásáig, az ostromlók ugyanis minden erőfeszítés ellenére sem tudtak beljebb nyomulni. A mai rendezvénytér területén található vizesárok mérete, a harminc méteres szélesség és az öt méteres mélység volt az, ami a törököket távol tartotta. Ez a védelmi vonal az akkori technikával gyakorlatilag áthatolhatatlan volt. Kerecsényi László és derék várvédő vitézei sejthetően többször, egyszer bizonyítottan is kitörtek és hatalmas pusztítást végeztek az ádáz ellenség soraiban.

Gyula esetében felmentő seregről szó sem lehetett, hiszen kis létszámú erősítés elméletileg Eger és Kassa környékéről érkezhetett volna, ami azért akkoriban még jelentős távolságnak számított. A Pertev pasa vezette támadás 1566. július 2-án kezdődött el, így arra is minimális volt az esély, hogy a török hadak kifutnak az időből. Ha sorra vesszük a várainkat, akkor alig találunk olyat, amit egy hónapnál tovább tudtak volna tartani, ehhez képest a gyulai vár és védői 63 napig tartóztatták fel a hódítókat, ami óriási fegyvertény. A történelmi Magyarország területét alapul véve pedig csupán Nándorfehérvár, vagyis a legerősebb magyar erődítmény tudott hasonló teljesítményt felmutatni.

A támadó török sereg 1566-ban már nem is vonult tovább, beköszöntött az esős ősz, így itt rekedtek. Ma már egyre erősödnek azok a hangok, melyek szerint Kerecsényi Dobóhoz és Zrínyihez hasonlatos hős volt, aki mindent megtett a védelmére bízott területért és az itt élőkért.

A hadi cselekmények 1566. augusztus 20. környékén értek véget, onnantól fogva a védők tárgyalásokba bocsátkoztak. Tehették ezt azért, mert még álltak a falak, a belső vár nagyjából és egészében épségben volt, tehát volt miről „alkudozniuk”. A vár átadásának paktumát augusztus 30-án írták alá, a védők szeptember 1-én vonultak ki. A török szabad elvonulást ígért, azonban hitszegőnek bizonyult, s rárontott az elvonuló vitézekre. Kerecsényi fogságba esett, Nándorfehérvárra szállították, majd pedig kivégezték.

A cselnek rengeteg áldozata volt, csak keveseknek sikerült megmenekülniük. Géci János története szolgál bizonyságul, hogy azért voltak túlélők. A derék Géci egy butellányi, vagyis egy jó adag bort itatott meg a lovával azért, hogy a törökök közé vágtatván az ne érezzen félelmet, s aztán meg sem állt Nagyszalontáig. Minderről Vörös Mihály, Bajnokok Vég-Gyula Várában című írásának egy részlete tanúskodik:

„De Géci hogy elébb lovát megitatta,
Olyan nagy kedve lett, hogy alig tarthatta.
Ekkor felpattana hirtelen hátára,
S még aznap benyargalt könnyen Szalontára.
Utána törökök sokan eredének,
De néki nyomába ezek sem érének.
Onnan a hírt vitte mindjárt Nagyváradra,
Hogy Vég-Gyula vára jutott pogány kardra.”

Tisztelegj a gyulai vár 1566-os ostromának hősei előtt, és kondítsd meg kétszer a kápolna harangját!
Gyulakult

Aktuális programok

Száz és száz esemény a magyar kultúra városában. Bővebb infók a művelődési ház rendezvényeiről, az Almásy-kastélyhoz, a várhoz, az Erkel emlékházhoz köthető történésekről és az Erkel Ferenc Múzeum érdekességeiről, a Vigadó, a Rondella Terasz programjairól, a Kohán Képtár kiállításairól, a Ladics-ház történeteiről, mindenről, ami gyulai.
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. Ajánlott minimum felbontás : 1366x768